Viva la France !!!

    Miközben Claude nagylelkűen elvállalta a mi stoppolási küldetésünk segítését, hogy elvisz minket "pár" kilométert így azért nyugodtabban tudtuk élvezni az utazás szépségeit, kényelmesen és nyugodtan utaztunk keresztül Dél-Franciaországban, s azon gondolkodtunk, hogy vajon hány embernek lehetne ekkora szerencséje mint nekünk. Szerintem senkinek. 3 napon keresztül összezárva egy franciával igen érdekes. Miért?! Megismerhetjük így a másik nézeteit, hogy hogyan is fogjuk fel a világot, mit jelent egy franiának azélet, s hogyan is él egy francia. Főleg hogy egy másik korosztály képvilseője Claude, így azért ő már jelentős élettapasztalattal is bír. De éppen ezért volt annyira érdekes ezzel az emberrel megismerkedni. 

Ha Clauderól egyetlen egy mondatban összefoglalva kellene beszélnem, biztosan azt mondanám, hogy teljesen úgy néz ki mint Jean Paul Belmondo. Legalábbis a fizimiskája alapján. Ettől függetlenül nagyon szórakoztató személy, akivel rengeteget lehet beszélgetni és nevetni út közben. Amikor nyelvi nehézségekbe ütköztünk na akkor jöttek az Activity showk, hogy most akkor lényegében ki mire is gondol valójában. Leginkább németül és angolul beszélgettünk, de ha három napon keresztül ha össze vagy zárva egy franciával, akkor senki sem úszhatja meg hogy ne tanítson egy francia a saját nyelvén beszélgetni. A második naptól kezdve, mikor reggel felkeltünk a francia határtól nem messze akkor jöttek a francia nyelvleckék. Claudeval megbeszéltük, hogy németül mondok egy mondatot, én meg leírom azt ahogy franciául kell mondani. Ezzel két napon keresztül magoltam a franciát, és bár hihetetlen de nagyon hasznosnak bizonyultak ezek a gyorstalpaló órák, s nagy hasznom lett ezekből a későbbiekben. 

Útközben ahogy átléptük a határt, na az önmagában egy hatalmas élmény volt. Claude úgy gondolta hogy az alpokon keresztül lépi át az olasz-francia határt ami nem mindennapi útnak bizonyult. Mindehol hegycsúcsok, fenyvesek, szűk szerpentinen kanyarogva jutottunk el a francia határig, nem is tudom azt hiszem 2700 méteren, ahol gyönyörű alpesi legelő mentén érkeztünk meg francia földre. Olaszországhoz képest feltűnően csendesebbek az emberek, és nagyobb is a tisztaság itt. 

Az estét egy kis francia vendéglőben tettük emlékezetessé, ahol aztán a francia gasztronómia legjavát kaptuk meg, s ráadásul a kontót még Claude állta. Nagyon kedves volt velünk egész utunkon, s ráébresztett, hogy nem igazán lehet azt mondani, hogy a franciáknak bajuk lenne velünk magyarokkal. Lényegében mint kiderült a franciák nagyon kifinomultak, békések, kedvesek, s teljes mértékben tiszteletben tartják a másik embert. Sehol sem voltak velünk mogorvák, mindenhol nagyon normálisan viszonyultak hozzánk, stopposokhoz. Ezen a napon Saint-Jean de Maurienne nevű városkánál töltöttük az estét. Itt az embernek nincsenek görcsös gondolatai, hogy most menni kell tovább, hanem egyszerűen ez a lenyűgöző táj, a természet és a egész közeg valami olyan páratlant nyújt az embernek, hogy azt nem is lehet igazán szavakba foglalni. Tényleg azt mondom mindenkinek, hogy az empírizmus révén lehet ezt az egészet felfogni, megérteni s feldolgozni hogy milyenek az emberek és az élet egy ilyen helyen. Tehát itt mindenki ismer mindenkit, nagyon közvetlenek az emberek, s hihetetlen segítőkészek. Mónival kiötlöttük, hogy menjünk el sétálgatni itt az alpesi mezőkön, meg az erdőkbe hogy nézük itt is körül. Szerencsére nem kellett sietni, mert Claudenak csak másnap kellett tovább mennie, hát mi nekünk meg több se kellett bevettük ezt a kisvárost és a környéket. A mezők zöldellenek, az erdőkben madarak csicseregnek, ha pedig felnézük akkor az Alpok tiszteletet parancsoló gerinceiben gyönyörködhetünk. A turizmus is igen felkapott ezen a környéken, de nincsen agyon zsúfolva emberekkel persze a városka. Este aztán egy kis gasztronómiai örömökben részesültünk, ami végén jöhetett egy nagy alvás a kamionban. Reggel korán keltünk, már olyan hajnal 5 körül fennt lehettünk, mikor indultunk tovább. 

Claudeval megbeszéltük hogy útközben ha majd autóályás szakaszon megyünk, akkor beugrunk majd a pihenőkbe, hogy fogjunk egy másik kamionost, aki tovább vihet majd minket. Útközben Chambery-Avignon-Reims útvonalon mentünk tovább. 

Útközben volt egy egy órás "szabad eltávunk" s így megtudtuk nézni Reims csodás belvárosát, no meg a Reims nagyon híres és páratlan szépségű katedrálisát is. 

Reims egy nagyon érdekes város szerintem. Történelme igazából a Római Birodalomig nyúlig vissza. Reims nagyon fontos szerepet játszott a francia történelemben, hiszen itt koronázták meg a francia királyokat a Miasszonyunk Katedrálisban. Ez az éveszadok óta pompázó gótikus katedrális mindenki számára megér egy szempillantást. Hiszen akárhogyan is vesszük, de azért csak több mint 750 éves épületről van szó.

A szűkös időkorlátnak köszönhetően túl sok mindenre nem jutott idő, de azért még a Palais du Tau-t megnéztük, ahová azért az idegenforgalomra építve borsos belépőt kellett váltani, de hát ez van, egyszer élünk, úgyhogy ide benéztünk. 

Ezt követően visszamentünk mert claudenak lejárt a pihenőidője, mi meg gyorsan iszkoltunk vissza hogy tovább viszen minket Montpellierig.

Montpellierig két kamionos pihenőbe is bevitt minket és mondta hogy kapunk negyedórát, hogy körbekérdezzünk mindenkit, aztán ha nincs siker akkor tud még egy pihetőt ahol megtudjuk még érdeklődni, hogy ki merre megy. Na ez még egy külön örténet volt, hiszen kiszáltunk és felosztottuk a terepet egymás között. Körbe néztünk és volt vagy 30 kamion körülöttünk de belevágtunk. Én mentem a német, osztrák, belga, holland, angol, francia, török sofőrökhöz. Móni addig az oroszokat, a bolgárokat meg a spanyolokat kérdezte körbe. Sajnos itt nem jártunk sikerrel, aztán tovább is kellett állnunk. 

Montpellier mellett álltunk meg a másik pihenőnél ahol aztán megint újból belekezdtünk a sofőrök megkérdezésébe. Addig Claude elszívot egy vagy két cigit és pihent. Már majdnem végig mentem az egész parkolóban mikor megláttam egy Waberers céges kamiont. Mondtam is hogy ezt nem hiszem l! Végre egy magyar. Gyorsa odarohantam és mázlinkra spanyolba tartott, de Perpignanig elvállalta hogy elvisz minket. Úgyhogy gyors búcsút kellett vennünk Claudetól és mindent megköszöntünk neki már amennyire lehet megköszönni 3 napi utazást körülbelül 30 másodpercben. Aztán gyorsan átpattantunk a másik a kamionba, és már mentünk is tovább Perpignanba. 

A magyar sofőrünket Bélának hívták és nagyon jó fej volt velünk. Útközben bömbölt a tankcsapda és rengeteget dumáltunk vele. Mondta is nekünk, hogy mi tuti nem vagyunk normálisak hiszen ilyet bevállalni nagyon merésznek kell lenni. Minket ez meg teljesen feldobott, hogy milyen merészek vagyunk. Útközben megdumáltuk vele, persze csak viccelődve, hogyha hazaérünk akkor keressük meg és bármikor elvisz majd minket bárhová. De azért így belegondolva kicsit nevetségesen hangzik hogy Közép-Európa legnagyobb kamionos cégéhez beállítok, hogy " Sziasztok! Béla itt van ma?" Vélhetően van még jópár olyan sofőr akit Bélának hívnak, na de sebaj. Nem azért mondom de azért jól esett már végre hogy nem kell semmilyen külföldi nyelven beszélni, hanem mindent magyarul mondhatok. Tisztára szellemi felüdülés volt ez a pár óra számomra.

Így hát történetünk ezen fejezéteben eljutottunk Perpignanba, Dél Franciaország egyik, ha nem a legszebb tengerparti városába.

 

 

Nyelvkurzus 1. nap

 

 

 

 

 

 

 

 

És csak fölfelé és csak fölfeé, de meddig????

 

 

 

 

 

 

Viva la France!!!! A francia határon:)

 

 

 

 

 

Lazítás!!!

 

 

 

 

 

 

Jelzem ez már nem a Balcsi! :)

 

 

 

 

 

 

Itt Perpignanban mindig süt a nap...